Múlt hét pénteken végre nekünk is meg volt a műszaki bejárás az átadás előtt. :-) Nagyon vártuk már, hogy végre lássuk a formálódó lakásunkat, decemberben volt lehetőségünk utoljára felmenni az épületre, akkor még csak a kőburkolatok voltak lerakva, és az sem mindenhol. Ehhez képest, most már a parkettázás is készen van és az ajtó tokok is a helyükre kerültek. Igazából egy apró dolgot vettünk észre, ami még javításra szorul, az előtérben a bejárati ajtó mögött hiányzik egy sor járólap. De nem hiszem, hogy ez problémát fog okozni, biztos vagyok benne, hogy a műszaki átadásra pótolják.
Mostanában sok időt töltöttünk az internet és különböző butoráruház katalógusok bújásával, hogy végre véglegesedjen az elképzelésünk a berendezésről. Mivel az előző lakásunkban szinte minden bútorunk beépített volt, így szinte semmink sincs, amit az új lakásba "továbbörökíthetnénk". Ez azt jelenti, hogy egy-két dolog kivételével minden vadonatújként fog új otthonunkba kerülni. Felmerült bennünk a gondolat, hogy a kinézett bútorokat gyártassuk le egy asztalossal, így egy-két dolgot egyedivé tehetnénk (pl. méreteket illetően), és talán még olcsóbban is jönnénk ki.