Tegnap páratlan élményben volt részünk, ugyanis mint a cég dolgozóit, meghívtak bennünket a ház bokréta ünnepségére. A beszédek után a hatalmas daru segítségével egy szalagokkal díszített májusfát, vagy ahogy mi hívjuk, bokréta fát húztak fel az épület tetejére.
De nekünk nem is ez volt a "nagy szám", hanem, hogy azok között a kivételesen szerencsés kevesek között lehettünk, akik felmehettek az épületre, ugyanis ez munkavédelmi okokból most még szigorúan tilos. Nagy bátran nekiindultam én is, viszont csak a harmadik emeletig jutottam, mert rám tört a tériszony. Viszont az élmény így is páratlan volt.