Este hazafelé engedtem a kísértésnek és leszálltam a metróról a Forgách utcai megállónál, hogy besétáljak az építkezéshez. Eddig is tudtam, hogy egy nagyon kellemes és nyugodt környékre fogunk költözni, most viszont ellenállhatatlanul magával ragadott a hely hangulata. A közeli sport centrumból éppen gyerekeikkel távozó családok nyüzsgése, a Röppentyű utcán hazafelé kerekező emberek, és a Vasas pályán zajló edzések moraja teljesen magával ragadott, és egy pár percre azt kívántam, bárcsak ugorhatnánk az időben egy évet előre, mikor már mi is ide térhetünk haza.
Nem gondoltam, hogy ekkora élvezet lesz hétről hétre követni az építkezést. Tényleg meglepő ütemben haladnak, már a harmadik emelet pilléreit zsaluzzák, sőt a földszinti lakások külső és belső elválasztó falait már falazzák! Ha a munkálatok így folytatódnak, júniusban tényleg lesz bokréta ünnepség :-D.